FANDOM


A Diablo a Blizzard Entertainment 1996-ban kiadott RPG (szerepjáték) típusú játékszoftvere.


Szereplők Szerkesztés

  • Griswold – Tristram gyorsbeszédű kovácsa; ő az egyetlen életben maradt kovács a falu környékén. Nála lehet az elhasználódott tárgyakat javítani, eladni, illetve újakat venni. Vannak nála úgynevezett "prémium" tárgyak is, melyek többnyire drágák, ámde jó szolgálatot tehetnek a játékosnak, hiszen mindegyik ad valami extrát.

Pepin – Tristram gyógyítója; fel tudja tölteni - ingyen - a karakter életét maximumra, valamint életitalokat és gyógyító varázstekercseket lehet nála vásárolni, s egy bizonyos szint elérése után már elixíreket (Erő, Mágia és Pontosság) árul.

  • Adria – a falu boszorkánya; nála lehet minden mágikus italt, varázsbotot, könyvet, tekercset eladni vagy venni, valamint képes varázsbotokat feltölteni.
  • Deckard Cain – Tristram bölcs mesemondója (és az egykori Horadrim rend utolsó élő tagja, mely csak Lazarus legyőzése után derül ki); képes beazonosítani a mágikus tárgyakat 100 aranyért, így a játékos megtudhatja, hogy az a bizonyos tárgy segít-e neki vagy sem.
  • Wirt – egy nem túl kedves fiú, akit anyja karjából (Canace) rángatták ki, a többi gyerekkel - köztük a Leoric király fiával, Albrecht herceggel - együtt elvittek a démonok a labirintusba, hogy megtalálják a legmegfelelőbb testet Diablo lelkének. Amikor az áruló Lazarus mentőakciót szervezett a hercegért, ő lemenekült a katakombák mélyére, a falu bátor embereit pedig otthagyta a Mészárosnak, aki sokukat megölte. Griswold, a kovács mentette meg Wirt-et, de addigra a fiúnak már levágták a bal lábát, így Pepin egy falábat tett neki a helyére. Ez miatt Wirt nem szeret a faluban mutatkozni, s inkább a folyón túl, Tristram szélén üldögél egy fa alatt. A környező falvakból olyan céhekkel van kapcsolata, hogy igen ritka tárgyakat tud szerezni. Addig viszont nem hajlandó megmutatni sem árucikkét, amíg a játékos nem ad neki 50 aranyat.
  • Ogden – A Felkelő Nap kocsma tulajdonosa, aki már negyedik éve vezeti fogadóját Tristramban.
  • Gillian – Ogden kocsmájában dolgozik; Wirt édesanyjával, Canace-szel nőtt fel; Nagyanyjával él, aki túl beteg ahhoz, hogy utazzon, s ezért van még mindig a faluban Gillian a szörnyű események után. Nagyanyjának, vallomása szerint látomásai vannak, de Pepin ezt sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem tudja. Gillian mindenesetre hálás a gyógyítónak, amiért megmentette nagyanyja életét.

Farnham – A Lazarus által szervezett mentőakcióban alighogy életben maradt egykor bátor ember, aki a Mészáros, és az őáltala legyilkolt városlakók holtteste láttára "elvesztette lelkét", s a feledés reményében ivászatba kezdett. Bár rengeteg zagyvaságot hord össze, azért mondanivalójában el lehet különíteni a tényeket és a fantáziát.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki